Kályha külső levegő bevezetéssel - zárt égésterű kályha
Ez a cikk, a Magyarországi Cserépkályhások, Kandallóépítők és Gyártók Országos Ipartestületének újságjában, 2013 év végén megjelent cikkem rövidített változata.
Mint mérnöki gondolkodásmódú, fiatal kályhás, a kályhákat igyekszem nem csak esztétikai, hanem műszaki szempontból is a lehető legtökéletesebben megépíteni.
Ennek egyik eleme a külső égési-levegő bevezetés alkalmazása, és ehhez részben kapcsolódóan legújabb fejlesztésű biotűztér alkalmazása.
Több kályhás is kért már tőlem segítséget a külső levegőbevezetés megtervezésével, kivitelezésével kapcsolatban. A témával kapcsolatos tapasztalataimat, a levegőbevezetés méretezésével, kivitelezésével kapcsolatos ismereteimet ezért ezúton is szeretném megosztani a szakmabeliekkel.
Eddig az összes kályhámat külső levegőbevezetéssel építettem, valamint az elmúlt pár hónapban jó pár kályha megépítésében vettem részt Ausztriában, osztrák mester segédjeként. Szeptember végén pedig volt szerencsém egy hetet eltölteni a Kachelofenverband kutató-fejlesztő laborjában, ahol többek között ezzel a témával kapcsolatban is kutakodtam. Sógoréknál egyébként manapság szinte kizárólag ezt a módját választják az égési levegőellátásnak.
Több szakmabelitől hallottam ellenérveket, elsősorban a következőt: a légtömör házak amúgy is élhetetlenek, a kályha pedig a lakótér szellőztetésének motorja lehetne. A lakótértől független levegőellátással éppen ezt a szellőztetőmotort veszítenénk el.
Valóban kiváló szellőztetőmotor volt a kályha a múltban. Az akkori építési szokásoknak, előírásoknak, elvárásoknak ez kiválóan meg is felelt. Ma viszont sem a tulajdonosok elvárásainak, sem az építésügyi, sem a kéményekre vonatkozó előírásoknak nem felel meg ez a megoldás.
Tény és nem vitatéma, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben épült szinte összes ház légtömör. Ami még nem így épült, azt pedig az óta egy alapos felújítással, nyílászáró cserével már azzá tették, vagy a ma beépített cserépkályha élettartama alatt azzá fogják tenni.
A kályha jelenlegi és jövőbeni megfelelő működése, és a biztonság érdekében tehát gondoskodnunk kell a megfelelő égési levegő ellátásról. Még akkor is, ha a ház jelenleg még amúgy is huzatos. Ezt egyébként nem csak a kályha helyes működése (így a megrendelőnk megelégedése), hanem a jelenleg érvényes kémény szabványok is megkövetelik (MSZ 845 szabvány és MSZ EN 13384 szabványsorozat). A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a tüzelőberendezés és a kémény átvételekor a kéményseprők is kezdik ellenőrizni a megfelelő levegő-utánpótlás meglétét (eddig Budapesten, Nógrád-, Pest-, Somogy- és Komárom-Esztergom megyékben tapasztaltam ezt a gyakorlatot).
A levegőellátásról kétféleképpen gondoskodhatunk.
Az első megoldás elsőre egyszerűbbnek tűnhet: a hagyományos módon épített kályha a lakótérből szívja a tűztérbe az égést tápláló levegőt, a helyiség levegő-utánpótlásáról pedig külön gondoskodunk. Erre már több embertől (kályhásoktól is) hallottam egy frappáns megoldást: a kályha tüzelésének egy-másfél órás időtartama alatt mondjuk félóránként pár percre kinyitunk egy ablakot, így pótolva a kályha által felhasznált levegőt.
Persze ez nem működőképes megoldás. A kályha tűzterében égő tűz folyamatosan friss, égést tápláló levegőt igényel, ami az égéstermékkel együtt a kéményen át folyamatosan távozik. A folyamatosan beszívott levegőt folyamatosan pótolni kell a házon kívülről. Ellenkező esetben a házon belül a nyomás másodpercek alatt annyira lecsökken, hogy a kémény szívóereje nem képes több levegőt a tűztérbe szívni a helyiségből, és a kályhánk nem fog megfelelően működni (levegőszegény, kormos égés, alacsony hatásfok, kátrányosodó járatok és kémény, esetleg füstölés a szoba felé). Egy egyszerű hasonlat: jelképezze a légtömör házat egy zárt vizeskanna, amiből egy csapon át engedjük a vizet egy pohárba, ami a kályhát jelképezi. Miután a csapot megnyitjuk, a víz egyre vékonyodó sugárral csordogál a pohárba, aztán a vízsugár eláll. Addig nem is folyik tovább a víz, amíg a kanna tetején a kupakot ki nem nyitjuk, hogy levegő áramolhasson a csapon kifolyó víz helyébe.
A fenti példa alapján gondolom mindenki számára érthető, hogy a helyiségből az égéshez elvett levegőt, folyamatosan rendelkezésre álló nyíláson át kell a házon kívülről pótolni. A nyílást ráadásul a kályha és az adott körülmények alapján méretezni kell. A gyakorlatban ez például 3-5 db. Aereco 125 mm-es fali légbevezetőt jelent. Nem sok kályha tulajdonos lenne, aki szeretne ennyi lukat a házára, amik az előírások szerint ráadásul állandóan rendelkezésre kell, hogy álljanak, tehát nem lehetnek sem kézzel, sem más módon (pl. pára érzékelővel) elzárhatóak!
A 845-ös szabvány szerint ráadásul konyhai vagy fürdőszobai páraelszívóval felszerelt házban hagyományos, a lakótér légteréből beszívott égési levegő ellátású kályha csak úgy építhető, ha az elszívó berendezések automatikusan kikapcsolnak a kályha üzemelésének idejére.
A fentiekből látható, hogy a levegőellátás e módja a jövőben szabályosan, csak speciális esetekben, és akkor is csak komoly épület-energetikai kompromisszum árán oldható meg. Az új házak esetében egyre terjedő gépi szellőztetés esetében pedig biztonságosan és megbízhatóan ez a megoldás gyakorlatilag sem kivitelezhető.
Ausztriai gyakorlatom során azt látom, hogy ott eleve nagyon ritkán merül fel, hogy a kályhás ne külső levegőellátással tervezze és építse a kályhát. Ezt a megoldást viszont alaposan méretezni kell. Például ugyanaz a levegőbevezető csatorna kétszeres teljesítményű kályha esetén négyszeres ellenállással rendelkezik, míg azonos kályha és nyomvonal esetén egy másfélszeres csatorna átmérő növelés kb. ötödére csökkenti az ellenállást. A levegő csatorna hosszának, irányváltások és egyéb áramlásbefolyásoló elemek számának hatását most nem is említem.
